A 2018.03.18-án megjelent Magyar Közlöny szerint:
- Az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap= fizetési moratórium. A fizetési moratórium 2020.12.31-éig tart. Az adós élhet azzal a jogával, hogy az eredeti szerződéses feltételek szerint teljesít. A fizetési moratórium csak a 2018.03.18-án már folyósított kölcsönökre vonatkozik.
- A 2018.03.18-át követően folyósított, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a THM nem haldhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.
- A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok tekintetében:
- a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-áig nem lehet felmondással megszüntetni
- bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető
- 2020. március, április, május és június hónapokra
- a munkáltató mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól (érsd: szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás, kisvállalati adó), valamint
- munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség (4%, de maximum 7710 Ft), valamit személyi jövedelemadó (15%) fizetési kötelezttség áll fenn.
- A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a 2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni!
- A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások 2020. március, április, május és június hónapokra mentesülnek a KATA fizetése alól.
Forrás: Magyar Közlöny 47. szám 2018.03.18.